2012. október 29., hétfő

László Erika: Fénytarot üzenetek a 44. hétre


A Fénytarot Fénylény-üzenetek László Erika honlapján jelennek meg minden héten Sivák Enikő képzőművész gyönyörű rajzain (tarot-kártya) és Patik Márti közvetítésén keresztül.
Hálás köszönet Nekik érte, Erikának pedig külön is az engedélyért, hogy itt is megjelentethetem!

Hogyan használjuk?
A héten minden nap pár másodpercig koncentráljunk a heti üzenetben szereplő Fénytarot lapjára.
Ez segíteni fog nekünk abban, hogy mentálisan túllendüljünk az előttünk álló heti feladatokon, illetve olyan belső, tudat alatti blokkokat képes feloldani a kép, amely az életünk mindennapjaiban beindítja az öngyógyulást és a spirituális fejlődést.

A Fénylények üzenete erre a hétre
Az ördög lapja nagyon sokszor a bennünk lévő kisördögöt testesíti meg. Ezen a héten elképzelhető, hogy kicsit “rosszalkodni” támad kedvünk.  Gondolatainkban a bujaság kísérthet bennünket és az érzelmeinkre helyezzük a fő hangsúlyt.

A hét pozitív mottója:

Képes vagyok uralni az érzéseimet, és képes vagyok a vonzerőt, 
és a vonzalmat megfelelően kezelni.

Koncentrálj az Ördög lapjának közepére 30 másodpercig és úgy mondd ki a pozitív mondatot, és érezni fogod, hogy testben és lélekben szabad vagy.

A hét kérdése önmagad felé:

Mennyire szeretném befolyásolni más ember érzését és gondolatát?

SVT tisztítási ötlet:

Tisztítsd, tisztíttasd a féltékenység, alacsonyrendűség (kisebbségi érzés) érzését, az összes hozzátartozó programot, energiát, valamint a bizalmon, elfogadáson lévő blokkokat, és kérd az Isteni Rendben való hit betöltését.

2012. október 21., vasárnap

László Erika: Fénytarot üzenetek a 43. hétre


A Fénytarot Fénylény-üzenetek László Erika honlapján jelennek meg minden héten Sivák Enikő képzőművész gyönyörű rajzain (tarot-kártya) és Patik Márti közvetítésén keresztül.
Hálás köszönet Nekik érte, Erikának pedig külön is az engedélyért, hogy itt is megjelentethetem!

Hogyan használjuk?
A héten minden nap pár másodpercig koncentráljunk a heti üzenetben szereplő Fénytarot lapjára.
Ez segíteni fog nekünk abban, hogy mentálisan túllendüljünk az előttünk álló heti feladatokon, illetve olyan belső, tudat alatti blokkokat képes feloldani a kép, amely az életünk mindennapjaiban beindítja az öngyógyulást és a spirituális fejlődést.

A Fénylények üzenete erre a hétre

Az életben változás várható. Most lehetőséged van elengedni a múlt szorongásait és félelmeit, újszerűen szemlélheted a körülötted zajló eseményeket, ami hosszútávon a legfőbb jót hozza számodra. Tudd, hogy a régi dolgok elengedése, mindig lehetőséget teremt az új dolgok megszületésére. Ezen a héten, megszabadulhatunk  a régi hiedelmeinktől, félelmeinktől és gondolatainktól.

A hét pozitív mottója:
Kijelentem, hogy a változás csak jó dolgot hozhat az életembe.

Koncentrálj a Halál lapjának közepére 30 másodpercig és úgy mondd ki a pozitív mondatot. Érzékelni fogod, hogy a régi berögződésed felolvad és megsemmisül.

A hét kérdése önmagad felé:
Mi az, ami miatt ragaszkodom? Ez valóban az én hosszútávú célomat szolgálja?

SVT tisztítási ötlet:
Tisztítsd, tisztíttasd a félelem és frusztráció érzését, az összes hozzátartozó programot, energiát, valamint a hiten és a bizalmon lévő blokkokat, és kérd feltétlen szeretet és elfogadás betöltését.

2012. október 15., hétfő

László Erika: Fénytarot üzenetek a 42. hétre

A Fénytarot Fénylény-üzenetek László Erika honlapján jelennek meg minden héten Sivák Enikő képzőművész gyönyörű rajzain (tarot-kártya) és Patik Márti közvetítésén keresztül.
Hálás köszönet Nekik érte, Erikának pedig külön is az engedélyért, hogy itt is megjelentethetem!

Hogyan használjuk?
A héten minden nap pár másodpercig koncentráljunk a heti üzenetben szereplő Fénytarot lapjára.
Ez segíteni fog nekünk abban, hogy mentálisan túllendüljünk az előttünk álló heti feladatokon, illetve olyan belső, tudat alatti blokkokat képes feloldani a kép, amely az életünk mindennapjaiban beindítja az öngyógyulást és a spirituális fejlődést.

A Fénylények üzenete erre a hétre:

XIV. Mérték (SENIMIS)

Ezen a héten rendeződni fognak a dolgaid és valamilyen csoda folytán, az életedben beáll az egyensúly. Kellemes harmonikus hétre számíthatsz, élvezd a mindennapok minden percét. Lehetőséged van a jelenben lenni és a jelen pozitív állapotát megtapasztalni és kérlek, add át magad az érzésnek.

A hét pozitív mottója:
Harmóniában vagyok önmagammal és a környezetemmel.

Koncentrálj a Mérték kártya közepére 30 másodpercig és úgy mondd ki a pozitív mondatot, és érzékelni fogod, ahogy a mérték harmóniája szétárad a testedben.

A hét kérdése önmagad felé:
Mit teszek a saját harmóniám érdekében? Szánok-e elegendő időt önmagamra?

SVT tisztítási ötlet:
Tisztítsd, tisztíttasd a méltatlanság érzését, az összes hozzátartozó programot, energiát, valamint az alacsony önértékelésen, az önmagunk szeretetén, elfogadásán és tiszteletén lévő blokkokat, és kérd a méltóság, az elfogadás, és az önbizalom betöltését.



2012. október 9., kedd

Egyek vagyunk

A Spirituális Választerápia egyik alapszabálya, hogy nem másokat akarunk megváltoztatni, megjavítgatni vele - hiszen Ő bántott engem és különben is egy csomó hibája van, ugye :o) -, hanem saját magunkon dolgozunk. Na nem mintha ez lenne a legkönnyebb út, de az igazi, ütős változások csak így érhetők el.
De hogy is működik ez? Miért változna meg valaki más attól, ha én változtatok magamon? Azon kívül, hogy van a szabad akarat, meg hát mégiscsak mindenki saját magára tud igazán hatást gyakorolni :o)

"A kvantumszinten a szilárd tárgyakként érzékelt, eltérő frekvencián rezgő, különböző energiaegységek mind egy kollektív energiamező darabjai. Ha képes lennél érzékelni mindent, ami a kvantumszinten történik, látnád, hogy mindannyian egy hatalmas "energialeves" részei vagyunk, és minden - az összes ember és a fizikai tartomány minden egyes tárgya - csak egy-egy energiafürt ebben a levesben. Az energiamezők folyton kapcsolatba lépnek egymással, hatást gyakorolnak egymásra és erre az élményre mindannyian reagálunk valahogyan. Mindannyian ennek a kollektív energiának és információnak vagyunk a megtestesülései, és ezt a kapcsolatot néha még érzékelni is tudjuk. Ez az érzés rendszerint roppant nehezen megfogható, néha azonban konkrétabbá válik. A legtöbbünknek volt már része abban az élményben, hogy amikor beléptünk egy helyiségbe, éreztük, hogy odabent szinte "vágni lehet a feszültséget", vagy megtapasztaltuk már, hogy egy templomban, vagy egyéb szent helyen eláraszt bennünket a béke érzése.
Ilyenkor az ember saját energiája elkeveredik a környezet kollektív energiájával, és ezt valamilyen szinten képes érzékelni.

A fizikai tartományban szintén folyamatosan energiát és információt cserélünk egymással. Képzeld csak el, hogy az utcán álldogálsz, és megérzed a tőled egy háztömbnyi távolságban elhaladó ember cigarettafüstjének szagát. Ez azt jelenti, hogy egy több száz méterre lévő ember lélegzetét lélegzed be. A szag pusztán egyfajta jel, mely közli veled, hogy valaki más lélegzetét lélegzed be. Ha ez a "nyomjelző" nem lenne, ha az elhaladó személy nem dohányozna, akkor is ez lenne a helyzet - a jelenségre figyelmeztető cigarettafüst nélkül azonban nem tudnál róla. És mi is valójában a lélegzet? Nem más, mint az adott idegen sejtjeinek anyagcseréjéből származó szén-dioxid és oxigén. Ezt lélegzed be, mások pedig a a te lélegzetedet lélegzik be. Tehát mindannyian folyamatosan cserélgetjük saját, apró darabkáinkat - fizikailag, testünk mérhető, kimutatható formájában.

Mélyebb szinten valójában nem léteznek korlátok a saját lényed és a világ összes többi létező dolga között."

Deepak Chopra: Végzetes véletlen